Külgazdaság 2004/3

A tartalomból:

Körkérdés az EU-csatlakozás várható közvetlen hatásairól – III. rész. Válaszolnak: Csáki György, Csermely Ágnes, Csillag István, Erényi István, Halmai Péter, Inotai András, Kállay László, Karsai Gábor, Neményi Judit, Rácz Margit, Sass Magdolna, Szabó Katalin

Csáki György – Szalavetz Andrea: A működőtőke-vonzási képesség mint a versenyképesség mércéje

Rácz Margit: Gondolatok az egységes belső piac fejlődéséről a 2000-es évek elején

Szabó Jenő: A cancúni kudarc agrárgazdasági következményei

JOGI MELLÉKLET

Dr. Csépai Balázs – Dr. Krámer Dániel – Dr. Lánchidi Péter: A közösségi versenyjog alkalmazásának eljárási reformja

Márciusi számunk

első részét a magyar gazdaság mozgásteréről szóló Körkérdésünk válaszainak harmadik, utolsó csoportja teszi ki. E válaszokat három közelítésmód köré csoportosíthatjuk. Az első a hazai gazdaság helyzetét és a gazdaságpolitikát értékeli, és főképp a növekedési lehetőséget mérlegeli. „A magyar gazdaság valós (2003. évi) helyzete lényegesen jobb, mint nemzetközi befektetői és hazai megítélése” – kezdi értékelését az egyik válaszoló, és a gazdaság állapotát valóban senki sem írja le drámai módon. Van, aki azt állítja, hogy „az elmúlt három-négy évet a gazdaságpolitikai hibák kormányváltástól nem zavartatott folytonossága jellemezte”, és valóban: a legkedvezőbb megítélés is a végbemenő korrekciót értékeli. A második megközelítés főképp az EU-szakértőké, akik azzal foglalkoznak, hogyan változik a gazdaságpolitika mozgástere az EU-szabályokhoz történő alkalmazkodás hatására. Végül a harmadik csoport – köztük több monetáris szakértő – a mondandóját az EMU-csatlakozás követelményeihez való igazodás folyamatának láncszemeihez igazítja, és van, aki ebből a nézőpontból értékeli a monetáris politikát, megemlítve a korábbi túlreagálásokat és hangsúlyozva a szavahihetőség helyreállításának szükségességét. – Találó és termékeny megközelítésben tárgyalják a magyar gazdaság jövőjének egy központi problémáját következő cikkünk szerzői, amikor a versenyképesség alakulásának mércéjeként értelmezik a gazdaság működőtőke-vonzási képességét. „Egy transznacionális társaság beruházási döntése alapvetően egy telephely-választási probléma megoldását jelenti. A döntés-előkészítés során a beruházó sorra vesz, egyenként és együttesen mérlegeli a nemzetgazdasági szinten értelmezhető versenyképességi mutatókat” – írják. A döntésben kitüntetett szerepet tulajdonítanak a termékegységre jutó munkaerőköltség (ULC) összehasonlításának. A kelet-közép-európai országokban az utóbbi években tapasztalható folyamatok ennek ellentmondani látszanak – a szerzők vizsgálják, mi van ennek hátterében. Ezután a működőtőke-vonzási verseny új szakaszáról írnak, amelyben megítélésük szerint elengedhetetlen egy kreatívabb, lassabban eredményt ígérő és a korábbiaknál nagyobb erőforrás-igényű gazdaságpolitikai aktivitás. – Az Európai Unió legnagyobb sikerének, legmaradandóbb elemének nevezi a szerzőnk az egységes belső piac létrehozását és működését. Létrejöttének növekedésgeneráló hatása volt. A jelen dekonjunktúrájában segíthetnek az új intézkedések, amelyek két fő iránya a még liberalizálatlan nemzeti piacok (gáz, áram stb) megnyitása és bizonyos pénzügyi területek helyzetének rendezése, elsősorban az adóharmonizáció ügye. – A WTO 5. (cancúni) Miniszteri Konferenciája kudarccal zárult. Az USA és az EU közös tárgyalási javaslata elbukott, azzal szemben széles körű, az emberiség mintegy felét reprezentáló ellensúly képződött. Vélemények szerint a multilaterális szabályalkotás lehetőségét és szükségességét elvető fejlődő országok valójában önmaguknak ártottak, hiszen a piacra jutási esélyekben meglévő egyensúlytalanság ma elsősorban őket sújtja. Szerzőnk, aki cikkében vizsgálja a kudarc okait, hasonlóképpen vélekedik, amikor a fejlődők pirruszi győzelméről ír.

Kategória: 2004. évi számok összefoglalója, Külgazdaság